Írásos publikációk:

A tabletták nem hoznak helyre kihűlő házasságot, magányt, elvesztett önbecsülést.

Manapság nagyon könnyen lehet altatóhoz, nyugtatóhoz jutni. Sajnos a mai világ mindenben a gyors, azonnali megoldásokat preferálja. Mindent AZONNAL meg kell kapni, mindent azonnal el kell mulasztani.

Curtis újra drogproblémákba keveredett: Rövid volt a rehab?

Curtis ismét drogbotrányba keveredett, a rapper azonban tagadja, hogy visszaesett volna. A függőségről Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns beszélt.

A kínálásra nemet mondani, felvállalni

Szinte minden konzultáció során fel szokott merülni a kérdés: mit mondjon majd a kliens, ha kínálják társaságban. Erről már írtam többször is a cikkeimben. Most itt egy felépülő kliens személyes példája. Nyilván minden eset más, van ahol hasznos az ilyen szintű felvállalás, de előfordulhat, hogy ez kontraproduktiv tud lenni. Nekem, mivel ez a munkám, nem okoz problémát, de a felépülésem elején, amikor még nem függőkkel dolgoztam, hanem pl. szállodai recepciós voltam, én is gyakran gondban voltam, kivel milyen mértékben legyek kitárulkozó.

A nők titokban isznak vagy gyógyszert szednek – interjú Bajzáth Sándorral

„Semmi bajom nem lesz, ha esténként megiszom egy pohár bort” – ez csupán egy ártatlan kijelentés, vagy talán egy súlyos probléma kezdete? Vajon hol húzódik a következmények nélküli kortyolgatás és az alkoholfüggőség közötti határ? Hogyan isznak a nők, és hogyan a férfiak? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal beszélgettünk alkoholról, alkoholistákról, árulkodó jelekről, titokban ivó anyákról és gyerekeikről.

„Ha azt látod, hogy ő drogozik, te is úgy akarsz élni”

Hazánkban a leginkább elterjedt tudatmódosító és függőséget okozó szer az alkohol, de különböző kábítószerek is jelen vannak. Ezek „népszerűségének” okát az is adja, hogy a fiatalok példaképeinek számító sztárok közül sokról köztudott: használja őket. De milyen hangulat lehet egy drogfüggő gyerek családjában, és miért nem érdekes senki számára a kiskertet ápoló Józsi bácsi? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal és felépülő függővel beszélgettünk.

Első cikkem az Indexen.
Olyan rehabot akartam, ahol továbbra is hereként létezhetek

Tudjuk, hogy melyek a legveszélyesebb drogok, tudjuk hogyan juthat el odáig valaki, hogy rájöjjön, függő, ahogy tudjuk azt is, mire érdemes figyelni, ha valaki le akar szokni a drogokról. Tudjuk mindezt szakmai szempontból, addiktológusoktól, pszichológusoktól. De vajon hogy néz ki ez az egész kérdés a drogfüggő szempontjából?

"Ahogy nőtt az önbizalmam, úgy lettek egyre intimebbek és értékesebbek a kapcsolataim"

A függőkkel való munkám során a kontroll mindig szóba kerül. Nem véletlenül, hisz a függőség kéz a kézben jár a kontrollal és annak elvesztésével. A szer tudat- és közérzetmódosító. A függő az adott szer használatával képes jól, komfortosan érezni magát bármikor, függetlenül attól, hogy milyen a világ. A szerhasználat öngyógyítás a fájdalomra, mert a szerhasználó így kontrollálni tudja az érzéseit. Megvéd a rossz érzésektől. Beállva teljesen mindegy, mi van a külvilágban, mi zavar, mi kellemetlen. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása saját élményeken alapszik.

"Aki egyszer alkoholistává vált, az soha nem lesz alkalmi ivó"

Már több korábbi cikkemben is írtam, és újra csak ismételni tudom magam: a klienseim jelentős része érkezik úgy, hogy bár sejti, ott legbelül érzi, sőt legalább saját magának már be is vallotta, hogy alkoholista, mégse szeretné teljesen letenni a piát, helyette szociális használó szeretne a továbbiakban lenni. Csak kicsit, csak alkalmanként. Csak nyáron a tengerparton egy sört. Csak meccsnézés közben egyet-egyet. Én belül mosolygok, hiszen ezt ismerem, magam is voltam ezzel így. Én is szerettem volna picit inni/drogozni. Csak éppen nem ment.

"Nem, én nem tudok csak keveset inni, én csak szétcsapni tudom magam"

Korábbi cikkeimben már sokszor írtam arról, hogy tapasztalataim szerint a függők esetében nem működik a szociális használóvá válás. A klienseim jelentős része érkezik azzal a vággyal, hogy szeretne leszokni, de még inkább kevesebbet inni vagy drogozni. Én ez utóbbit nem látom reális vágynak, de tudom azt is, hogy ezt mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia. Ha már eleget próbálta, és csak rövidebb-hosszabb ideig, vagy semennyire sem jött össze, akkor talán készen fog állni a teljes absztinencia elfogadására.

"Haszontalan vagyok, amikor nem csinálok semmit" - felépülés a munkafüggőségből"

A kétrészes cikk első részében főleg a munkafüggőség tünetei, az egyén és környezet egymásra gyakorolt hatása volt a fókuszban. Most a megoldási lehetőségekről, a betegségből való felépülésről is szó lesz több felépülő munkafüggő személyes vallomása segítségével..

"Volt, hogy öt kórházzal álltam szerződésben, csak minden harmadik éjszaka aludtam otthon"

A munkamánia modern korunk gyakori és nehezen felismerhető viselkedési függősége, mert dolgozni kvázi mindenkinek kell, és sokunkba belénk van kódolva, hogy minél többet, annál jobb… A túlmunka pontosan ezért sokszor az egyéb szerfüggőségek kiindulópontja is. Társadalmilag gyakran elfogadott, sőt többnyire (tévesen) pozitív a megítélése. Gyakran hallhatjuk: „Milyen rendes ember, éjt nappallá téve dolgozik, hogy a családjának jobb legyen!”. De ez csak addig tűnik igaznak, amíg nem a mi hozzátartozónkról van szó, aki elérhetetlen, aki mindig mással beszél, aki „csak még ezt befejezem…”, aki lemarad a közös hétvégéről, mert mindig dolgozik, „hogy nekünk jobb legyen”.

Egy aktív alkoholista vagy drogos mellett mindig ott lapul egy társfüggő partner

A felépüléshez egy párkapcsolatban mindkét félnek változnia, változtatnia kell.


Folytatás:
Miért tartok ki a végsőkig egy rossz kapcsolatban? – felépülés a társfüggőségből

Sokszor, sok helyütt elmondtam, leírtam már, hogy a szer-/alkoholhasználat a család minden tagjára megbetegítőleg hat. Erodálja a párkapcsolatot, negatív hatással van a gyerekekre, igazából mindenki sérül. Az ilyen családokban játszmákkal terhelt, őszintétlen a kommunikáció: hazudozás, szőnyeg alá söprés, gyanúsítgatás, következetlenség, durvaság, elhallgatás, szégyen jellemzi.


"Egy nagyon elegáns étteremben beleborultam a tányér kajába részegen"

Új év van, új remények, új fogadkozások. Ezek gyakran nagyon hamar kudarcba fulladnak. Tapasztalatból mondhatom, hogy tudom, hamar elillan az elhatározás. Ez különösen igaz a kontrollvesztő ivókra, akikre jellemző, hogy nincsenek olyan komoly fizikai megvonási tüneteik, és tudnak rövidebb-hosszabb ideig nem inni. Ekkor máris azt gondolják, hogy semmi bajuk, nem tekintenek magukra úgy, mint alkoholbetegekre. Ez a betegségük lényege.

"Elértem a munkahelyemre, a főnökasszonnyal azonnal közöltem, hogy meg fogom dugni"

A nem folyamatos, rendszertelen ivásra kulturálisan nem tekintünk olyan egyértelműen alkoholizmusként. Az embert elkapja a gépszíj, mondjuk, és gyakran a kontrollvesztettség, a súlyos, sokszor visszafordíthatatlan következmények ellenére sem ismerjük fel mögötte a betegséget.

"Egy év alatt tett kukából zabáló, húgyszagú, összeszart csövessé a pia"

Az alábbi írásnak lehetne az az apropója, hogy itt a karantén, hiszen most a bezártság miatt nő a feszültség, az egyedülállók még magányosabbak, a családok még jobban szenvednek, főleg, ha alkoholista is van köztük. Sokan vesztették el a munkájukat, a megélhetésüket, akár a lakhatásukat, és sokak számára a közelgő ünnepek is nehezek lesznek érzelmileg. Ez mind a melegágya a növekvő alkohol- és gyógyszerfogyasztásnak.

"Megadta azt a bársonyos, kéjes érzést, amit az anyaméhben érezhettem utoljára"

Miért lesz az egyik ember függő, mi miatt nem lesz az a másik? Mire drogozunk, iszunk, és ha sikerül leállnunk, mi van utána? Új cikkében ezt a kérdést járja körül Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns.

Anyám az utolsó 5 forintomat is ellopta, ha kellett neki piára.

Az alkoholista vagy egyéb rendellenesen működő családi mintából való felépülés része annak megértése, miért működtek a szülők úgy, ahogy működtek. A felépülők megértik a szüleik indítékait, a betegségüket, jó esetben képesek megbocsátani is nekik – sokaknak viszont sohasem sikerül.

Én egy tipikus magyar családban nőttem fel, alkoholista volt az apám

Az előző cikkemben arról írtam, milyen az élet egy alkoholbeteg családban, mert egy ilyen családban, ilyen környezetben felnőni, az egész későbbi életre negatív hatása lehet. A mai cikkben azt szeretném körüljárni, hogy milyen befolyással bír az alkoholista szülői háttér az ilyen családokban felnövő gyerekekre, hogyan alakul a későbbi életük, és ezeket igyekszem konkrét példákkal illusztrálni.

Anyám seggrészegen jött értem az oviba: menni alig tudott, de azt hitte, nem látják rajta

Sok írás volt már a leállás mikéntjeiről, a használóra gyakorolt következményeiről, a hozzátartozók szerepéről. A mai témám, hogy hogyan hat a szülők használata a családra, különös tekintettel a gyerekekre, és milyen hatást fog gyakorolni a későbbi életükre.

Élni sem tudtam, meghalni sem volt bátorságom

Egy drogfüggőnek a világ legjobb dolga drogozni, de a legnagyobb szívás, tragédia is egyben. Megváltás, kegyelem, gyász, remény, ilyen stádiumokon megy át egy függő, a felépülésnek pedig ezer arca van.

Csak ültök a metrón, mint a zombik

A drogos életében nincs felelősség, csak szabadság. Egy pontig. Aztán már irigykedve figyel mindenkit, akinek kontrollja van az élete felett. Bajzáth Sándor írása.

A legfontosabb az életemben? A józanság.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns új cikkében arról ír, mi kell a felépülni vágyó függőnek ahhoz, hogy szerethessen, gyereket nevelhessen, dolgozhasson, élhessen. Meg arról, milyen könnyű ennek - vagyis a józanságnak - elfelejteni a jelentőségét.

„Amit a pia vagy a drog ad, azt később vissza is veszi!"

„El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." Bajzáth Sándor felépülő függő írása.

„Csak egy kicsit igyál a kedvemért, ne sértsél már meg!”

Nehéz dolog nemet mondani az alkoholra egy olyan kultúrában, ahol az a szórakozás és az ünnepek elengedhetetlen része. De mit tehetünk, ha nem akarunk inni? Mit tehet egy inni nem akaró alkoholista? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő írása.

Élet az "élet" után, avagy hogy az ördögbe lehet józanul bulizni?

ÉLET AZ „ÉLET” UTÁN, AVAGY HOGY AZ ÖRDÖGBE LEHET JÓZANUL BULIZNI?

"Anyám főzte nekem a mákteát, közben szapult, hogy miért nem hagyom abba"

Az, hogy kiből és hogyan lesz függő, összetett és izgalmas kérdés. Számos ok állhat a háttérben, szerzőnk ezt a saját töreténetén keresztül meséli el.

Az alkoholra nem a beültetés a megoldás

Hogyan lehet leszokni az alkoholról? Úgy tűnik, a gyógyszer, a beültetés csak tüneti kezelés, gyengeség, a vereség beismerése adja meg azt az erőt, ami a józannak maradáshoz kell. Bajzáth Sándor felépülő függő tapasztalatai.

Hogyan lehet leszokni az alkoholról? Úgy tűnik, a gyógyszer, a beültetés csak tüneti kezelés, gyengeség, a vereség beismerése adja meg azt az erőt, ami a józannak maradáshoz kell. Bajzáth Sándor felépülő függő tapasztalatai.

Ha ma drogoznék, már nem lennék életben

Vajon mennyiben más ma drogozni, mint tíz éve? Mi jellemezte a régi és mi a dizájnerdrogokat? És vajon melyikkel volt veszélyesebb az élet? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

16 jel, hogy a józan alkoholista újra inni fog

Mi van akkor, ha az ember le akar állni az ivással? Ha nem akar többet drogozni? Hogyan lehet józannak maradni, és milyen jelek előzik meg a visszaesést? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

"Józanul még sosem szexeltem, bár 36 vagyok."

Az alkoholról, gyógyszerekről, drogokról nem könnyű lejönni. Nemcsak a testi és lelki függőség miatt, nemcsak azért, mert az embernek ilyenkor felfordul az élete, nemcsak azért, mert olyan kitartóan kell küzdeni a tisztaságért. Amikor egy függő az absztinenciát választja, rengeteg belső félelemmel, bizonytalansággal

Olyan rehabot akartam, ahol továbbra is hereként létezhetek

Tudjuk, hogy melyek a legveszélyesebb drogok, tudjuk hogyan juthat el odáig valaki, hogy rájöjjön, függő, ahogy tudjuk azt is, mire érdemes figyelni, ha valaki le akar szokni a drogokról. Tudjuk mindezt szakmai szempontból, addiktológusoktól, pszichológusoktól. De vajon hogy néz ki ez az egész kérdés a drogfüggő szempontjából?

Mit tehet egy család egy szenvedélybetegért?

Hogyan segíthet a család, ha a függő rászánja magát a rehabra? Mit tehetünk, hogy szerhasználó szerettünk valóban gyógyulni tudjon, és mi az, amivel csak magunk és őalatta vágjuk a fát? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása.

Egy egy éve józanodó kliensem írása

Azt mondják, ha nem emlékszel az utolsó részegségedre, akkor az még nem történt meg. 2015. március 20. péntek. Kötetlen munkaidőben dolgozom, így otthon voltam aznap (is). Vártam egy telefont munka ügyben, anyukámat kezelésre kellett volna vinni a város másik végébe... az élet nagy kihívásai... és egy üveg vodka után valóban azok.

A társfüggőségre jellemzőek a torz, túlzó hiedelmek, feltevések.

A társfüggőségre jellemzőek a torz, túlzó hiedelmek, feltevések. Az ezt olvasó társfüggők közt kinek nem jutottak ezek a tipikus szavak, gondolatok az eszébe?

Egy újabb józanodó kliensem írása, nem túl hosszú, érdemes végigolvasni.

Harmickilenc éves vagyok, két kamaszgyermek édesanyja, házasságban élek. Ma 77 napja, hogy nem ittam alkoholt. Alkoholizmusom kb. 8év alatt alakult ki és az utolsó két évben vált súlyossá. Nem volt válaszút, nem történt semmi drámai, utolsó csepp a pohárban. Hazudnék, ha azt állítanám a gyermekeim miatt vagy a férjem miatt döntöttem úgy, hogy abbahagyom az ivást.

A megmentésről velősen

A lenti idézet nekem nagyon beégett, ennél töményebben, még senki sem adta át... Ha az alábbiakhoz segítség kellene, keressen! "Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni.

Társfüggő az, aki, ha haldoklik, valaki más élete pereg le a szeme előtt. 🙂

A társfüggés jellemzői komolyabban: 1. Ép, stabil, önálló identitás hiánya, ami a gyermekkorra vezethető vissza. A személy csak másokhoz való viszonyán keresztül képes meghatározni önmagát. 2. Fokozott függőségi igény, ami a gyermekkorra vezethető vissza...

Félelmek

Sok szenvedélybetegnek vannak vélt vagy valós félelmeik avval kapcsolatosan, milyen lenne az élet józanul, és ezek a félelmek jó alapot adnak ahhoz, hogy ne változtassanak. Nekem a felépüléssel kapcsolatosan (nem fontosság szerint, a teljesség igénye nélkül) a következő félelmeim voltak.

Az önátbaszás vége

Az aktív kábítószer és alkohol használatom idején nem voltak előttem pozitív példák, nem ismertem senkit a környezetemben, akik leálltak és számomra szimpatikus, vonzó lett volna a szerhasználat utáni életük.

Egy épp egy éve józanodó kliensem önvallomása.

„Novemberben hallottam egy beszélgetést a rádióban egy poklok-poklát megjárt heroinistával. Nem tudtam fogást találni rajta, minden szava hiteles volt. Kiderült, hogy addiktológiai konzultánsnak képezte ki magát, lehet hozzá fordulni segítségért. Utánaolvastam, a honlapján volt valami olyan szlogen, hogy csak te tudod megcsinálni, egyedül nem tudod megcsinálni.

Önvizsgálat

Ön hányadán áll az alkohollal? Érdemes ezt az Amerikai Nemzeti Alkoholtanács által kidolgozott kérdéssort végigolvasni, válaszolni... A végén található a megjegyzés hozzá. Ne feledje, van segítség! Keressen!

Ha az alábbi kérdések közül több húsba vág, akkor szüksége lehet segítségre!

Elhatározta-e már valaha, hogy nem iszik, mondjuk egy hétig, de elhatározása csak pár napig tartott? Nem kívánja-e, hogy környezete hagyjon békén italozása dolgában - ne utasítgassa, hogy mit tegyen? Áttért-e valaha egyik italfajtáról a másikra abban a reményben, hogy az új italtól nem részegedik le?

Kicsit hosszabb szöveg. ám érdemes mindenkinek végigolvasnia, aki úgy érzi, gondjai vannak az alkohollal, vagy akármilyen tudatmódosítóval.

Benne az írójának minden kételye, tehetetlensége, bűntudata, nagyon plasztikusan megfogalmazva. A felépülés nem annyi, mint nem inni, annál sokkal több. A nem ivás csak a kezdet és van hozzá segítség.

Ha a szülei alkoholisták/drogfüggők voltak

Ha a szülei alkoholisták/drogfüggők voltak vagy egyszerűen "csak" más rendellenes működésű családban nőtt fel, melyet olyan kényszerviselkedések jellemeztek, mint a szerencsejáték, vagy túlzott evés; vagy krónikus betegséget, profán vallási nézeteket tapasztalt...

Drogfüggők családjainak jellemzői

Családon belüli merev-idejétmúlt érintkezési formák – infantilizáció (20 éves fiút még a mamája öltözteti, törölgeti a hátát, 18 éves lány magázza a szüleit, miközben a barátnőjével be-széli meg az abortuszát...

Szenvedélybetegek hozzátartozóinak hasznos idézet. Ha egyedül nem tudja alkalmazni, kérjen segítséget! A megosztását megköszönöm.

"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet.

Addikciókra hajlamosító tényezők II. (részlet egy felépülő nővel készített interjúmból)

"Anyáméknak szóban soha sem fejeztem ki, hogy mellőzöttnek érzem magam (gondolom azért is, mert fogalmi szinten ez nem így képeződött le bennem), hogy több figyelmet szeretnék, hogy féltékeny vagyok.

Ha segíteni szeretne hozzátartozójának, hívjon, ne magát eméssze!

A „három NEM” szabálya. A (hozzátartozók) „három NEM” szabálya: NEM te okoztad, NEM tudod kontrollálni és NEM tudod meggyógyítani.

Diszfunkcionalitás, mint a függőség kialakulásának melegágya.

A rossz családi mintázatok a felépülés során felülírhatók, ám ehhez hosszú évek munkája szükséges. A szerhasználat abbahagyásától nem javul meg minden azonnal, sőt... Öntudatlanul követem el ugyanazokat a hibákat, amiket otthon tanultam.

Írásom a drogrehabilitációmról. Megjelent a HVG Pszichológia 2014/2 számában. A megosztást megköszönöm!

Bajzi vagyok. Függő. Körülbelül tizenöt évet töltöttem el kényszeres és szenvedélyes kábítószerhasználattal. Ennek a mélypont elérésekor a komlói Leo Amici terápiás intézetben tudtam véget venni. Ma, a cikk írásakor tizenegy és fél éve vagyok absztinens, ami azt illeti, hogy sem alkoholt, sem gyógyszert, sem semmilyen kábítószert nem használok

A drog önbizalmat ad, az alkohol felszabadít: a függőségek kialakulása mögött ott a kemény trauma

Az addiktológiai konzultáns szerint minden személyiségtípusnak megvan a maga függősége: a férfiakra az alkoholizmus, a drogfüggőség vagy a szerencsejáték jellemző inkább, míg a nőknél az étkezési zavarok, gyógyszer- vagy társfüggés fordul elő gyakrabban.

Nem vagyok függő, én nem a kocsmában iszom

Péter 34 éves volt, amikor először keresett rá, hogy mit is jelent az alkoholizmus. „Pedig akkor már vastagon benne voltam. Először tagadtam a dolgot, hiszen fiatal voltam, volt munkám és családom, az alkoholisták pedig nem ilyenek.” Egy multinál dolgozott jogi területen, megbecsült munkaerőnek számított. Talán ezért sem tették szóvá neki, hogy valami nincs rendben vele, amikor már munka közben is ivott.

"A függőség egy egész család betegsége" - interjú Bajzáth Sándor addiktológiai szakemberrel, felépülő függővel

Tizenöt évig volt szerfüggő, többek között intravénásan használt ópiátokat, amfetamint, kokaint. Amikor számos sikertelen leszokási kísérlet után utoljára hozta meg azt a döntést, hogy leáll a kábítószerekkel, már nem volt olyan négyzetcentiméter a testén, ahová tűt tudott volna szúrni, az ujját kis híján amputálni kellett, Hepatitis C-s lett, kihullottak a fogai, komoly tartozásai és rendőrségi ügyei voltak, az élete pedig több szempontból is veszélybe került. Bajzáth Sándor idén húsz éve tiszta, tizenöt éve pedig addiktológiai konzultánsként segít

Kínálásra nemet mondani, felvállalni

Szinte minden konzultáció során fel szokott merülni a kérdés: mit mondjon majd a kliens, ha kínálják társaságban. Most itt egy felépülő kliens személyes példája. Nyilván minden eset más, van ahol hasznos az ilyen szintű felvállalás, de előfordulhat, hogy ez kontraproduktiv tud lenni. Nekem, mivel ez a munkám, nem okoz problémát, de a felépülésem elején, amikor még nem függőkkel dolgoztam, hanem pl. szállodai recepciós voltam, én is gyakran gondban voltam, kivel milyen mértékben legyek kitárulkozó.

A nők titokban isznak vagy gyógyszert szednek – interjú Bajzáth Sándorral

„Semmi bajom nem lesz, ha esténként megiszom egy pohár bort” – ez csupán egy ártatlan kijelentés, vagy talán egy súlyos probléma kezdete? Vajon hol húzódik a következmények nélküli kortyolgatás és az alkoholfüggőség közötti határ? Hogyan isznak a nők, és hogyan a férfiak? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal beszélgettünk alkoholról, alkoholistákról, árulkodó jelekről, titokban ivó anyákról és gyerekeikről.

Függőségeinkről. Beszélgetés Bajzáth Sándorral

Beszélgetés Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal függőségekről, szerhasználatról, rehabilitációról és a sorstárs segítő közösségek erejéről

Az intimitás együtt jár a sebezhetőséggel, de senki sem szeretne sebezhető lenni – interjú Bajzáth Sándorral

Akik alapvetően szeretetteljes és elfogadó környezetben nőttek fel, kisebb eséllyel válnak függővé – állítja Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, akinek szakmai hitelességét a személyes érintettsége is erősíti. A sokat látott szakembertől megkérdeztük azt is, hogy vajon tényleg találkozott-e már minden lehetséges helyzettel. Interjú egy végtelenül őszinte emberrel.

Bajzáth Sándor: Az érzelmileg elhanyagolt gyerekkor is megalapozhatja a függőség kialakulását

Nemrég jelent meg egy könyv a függőségből való felépülésről. A „Pörögnek a fejemben a filmkockák” nemcsak egy egyszerű addiktológiai szakkönyv és nem is csak szakembereknek szól: mindenki meríthet erőt a kötetben megszólaló, felépülő szenvedélybetegek történeteiből a hétköznapok kihívásainak rengetegében. Emellett viszont rámutat arra: a sztereotípiákkal szemben a függők sem csak velejéig romlott, sokszor a börtönt is megjárt emberek.

Addiktológus: Majka lépése érthető, de nem ezt kellett volna választania

Majka a Facebook-oldalán, és a Szegedi Ifjúsági Napokon egy koncert nyilvánossága előtt jelentette be, hogy szakít zenésztársával, Széki Attilával, Curtissel, annak súlyos drogproblémái miatt.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg-segítő

Ha valakire ráillik a kifejezés, hogy tapasztalati szakember, az Bajzáth Sándor.

Legyőzték a szenvedélyüket

Bajzáth Sándor szenvedélybeteg-segítő maga is súlyos heronista volt, ma viszont már a leállni vágyó függőket támogatja.

Bajzi vagyok, függő

Tizenöt évet töltöttem el kényszeres és szenvedélyes kábítószer-használattal.

Mákja volt - Bajzáth Sándor szociális munkás a Kádár-korszak kábítószereiről

15 évig anyagozott, 15 éve tiszta. Egy most megjelent, a szocializmus kábítószerezési szokásairól szóló könyvben olvashatunk pokoljárásáról. A Repülök a gyógyszerrel azonban nem önéletrajz, Tóth Eszter Zsófia történész és Rácz József pszichiáter kutatásainak összegzése a hazai drogfogyasztás hőskoráról.

"Csak az aktív droghasználatot zártam le"

Nem érez nosztalgiát a képernyő iránt Szegvári Katalin tévés újságíró, és búcsút intett a múltnak Bajzáth Sándor felépülő drogfüggő, addiktológiai konzultáns hallgató is. Abban azért egyetértenek, hogy a függőségektől nem olyan könnyű szabadulni.

Nyolcszázezer alkoholista van az országban, és a gyerekeik lesznek az utánpótlás

Bajzáth Sándor tizenöt év szerhasználat után állt rá a felépülés útjára, hosszú rehab és évtizedek óta, máig tartó önismereti munka nyomán ma már ő segít súlyos függőknek és hozzátartozóiknak. Mégsem dőlhet hátra, mert a függőség élethosszig tartó figyelmet igényel - és ez jól is van így. Interjú.

Romantikafüggők: ők azok, akik az illúzióba szerelmesek

Holdfényben ringatózom egy csónakban a tavon, a kedvesem kezét szorongatva… Melyikünk ne vágyna ilyen romantikus élményre? De mi van akkor, ha valaki csak erre vágyik, ha élete minden egyes percét ennek megvalósítására szánja? Az már szenvedélybetegség. Ezzel küzdenek a romantikafüggők.

Meg tudod engedni magadnak a kokaint, tehát vagy valaki

A kokain ma már széles körben hozzáférhető, és státuszszimbólumként is működik, akárcsak a dizájnerdrogok, csak azok negatív értelemben – mondja Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns. Utóbbiak megjelenésével drasztikusan megváltozott az addiktológia helyzete, mert a szakemberek sem ismerik ezeket a vegyületeket, így azt sem tudják, hogyan segítsenek. A törvényhozók pedig észre fogják venni, mekkora hiba volt rázárni az ajtót gettóra, mert a problémák előbb-utóbb ki fognak mászni onnan.

A függőség családi betegség, a drogos gyerek pedig csak egy tünet

A drogfüggőség olyan téma, ami a mai napig sok helyen tabunak számít. Pedig a függőség, legyen szó alkohol-, gyógyszer-, drog-, vagy akár szerencsejáték-függőségről, rengeteg családot szakít szét, tesz tönkre. Bajzáth Sándor addiktológiai konzulenssel, az addikt.hu oldal készítőjével beszélgettem, aki maga is hosszú éveken keresztül volt aktív drogfogyasztó, sőt függő.

Írásom a drogrehabilitációmról. Megjelent a HVG Pszichológia 2014/2 számában. A megosztást megköszönöm!

Körülbelül tizenöt évet töltöttem el kényszeres és szenvedélyes kábítószerhasználattal. Ennek a mélypont elérésekor a komlói Leo Amici terápiás intézetben tudtam véget venni. Ma, a cikk írásakor tizenegy és fél éve vagyok absztinens, ami azt illeti, hogy sem alkoholt, sem gyógyszert, sem semmilyen kábítószert nem használok A terápiáimra többnyire a családi nyomás volt a fő motivációs erő, illetve a különböző rendőrségi ügyeim.

A Narcotics Anonymous – Névtelen Drogfüggők közössége, mint a józanság elérésének és megtartásának egyik lehetséges útja

„Az NA üzenete az, hogy egy függő, bármelyik függő, leállhat a szerhasználattal, elveszítheti a használat iránti vágyát, és megtalálhat egy új életet.” Jelen írásunkban egy olyan önkéntességen alapuló szervezet bemutatására vállalkoztunk, amelynek legfontosabb jellemzői a következők:

Hogyan kábítószereztek a magyar fiatalok a rendszerváltás után? - a Transindex.ro portálról

Míg az 1990-es évek elején még csak mákteát ittak, pár éven belül már gyakorlatilag bármit be lehetett szerezni. - a Transindex.ro portálról

Kábítószerfogyasztás a szocialista időszakban - a Transindex.ro portálról

Gyógyszerre ivás, szipuzás, recepthamisítás, máktea, kompót főzés, habszifon patronozás, kék hajnalka, a Hair: hívószavak a kábítószerfogyasztás 70-es és 80-as évekbeli magyarországi történetéhez. - a Transindex.ro portálról

„A megfelelő ember a megfelelő időben a megfelelő dolgot mondta” – beszélgetés Bajzáth Sándorral

Tizenöt év szerhasználat, kezdetben sok „enyém a világ, ezt az érzést kerestem”-élménnyel, majd egyre durvább mélypontokkal, leépüléssel, kilátástalansággal, összeomlással.

"Elkezdett rohadni az ujjam, alig tudták helyrehozni" - Egy drogos vallomása, aki 15 évig tolt

Bajzáth Sándor 15 évig volt kábítószerfüggő, tíz éve tiszta. Fogyasztott heroint, kokaint, metadont, altatókat - tulajdonképpen mindent, ami jött. Aztán, amikor már olyan mélyen volt, ahonnan nincs visszaút, az az ember karolta fel, aki először beszúrta neki a drogot. Ekkor már nem volt ép vénája, hetei lehettek hátra. Bajzi - ahogy mindenki hívja - most szociális munkásként dolgozik, ahol függőknek segít. Nemrégiben született egy kislánya, nem dohányzik, nem iszik, és boldog.

Drogprevenció: fogadóóra a moziban

Egy budapesti bevásárlóközpont egyik mozitermében hetente kétszer tartanak drogprevenciós tanórát középiskolásoknak.

Csillagszálló interjú Bajzival

Bajzi majd’ kicsattan az egészségtől, jön-megy, úszik, szórakozik és dolgozik, számlákat fizet, barátnője van. Mindezek a természetesnek tűnő dolgok tizenöt évre kimaradtak az életéből. A volt heroinhasználó ma másoknak segít függőségük kezelésében, hogy nekik is lehetőségük legyen folytatni félbehagyott életüket.

---------------------------------------

Engem, aki mindent túlélt, aki pocsolyából szúrt, pont egy vírus nyírna ki?

Koronavírus-járvány idején minél kevesebb tényleges emberi érintkezésre van szükség, ellenben a szenvedélybetegeknek a felépülés elérése és megtartása érdekében minél több józan, pozitív kapcsolódás az üdvözítő, mert „egyedül nem megy”. A függőség hosszú távon elszigetel, elmagányosít. Igazi paradoxon.

Drágul a drog, kevés a turista, betörni, lopni is nehezebb - függők a járvány idején

A járvány kapcsán egyre-másra születnek a megszorító intézkedések, amik kihatnak a drogok csempészésére, és ezáltal azok beszerzésére is. Lezárták a határokat, nem járnak a kamionok, repülőgépek, lassan megszűnik a drogcsempészet. Hogy lehet most droghoz jutni? Nehezen. Így a szállítási nehézségek, az előállításhoz szükséges alapanyagok drágulása és a kockázat növekedése a drogok árának emelkedésével jár is fog járni.

Bocsánatot kérek a 14 éves kislánytól, akinek a testét eladtam drogokért

A függők gyakran mondják – különösen a használat, majd később a felépülésük során –, hogy nincs igazság. Én is mindig úgy gondoltam, hogy nekem, a függőnek nehezebb. Másoknak – ezért meg azért – mindig könnyebb.

A kokain totális egodrog, ami az ördögöt is két vállra fekteti

A kokain ma státuszszimbólum. Munkaeszköz. Partikellék. Vágyfokozó. A kokain ma reneszánszát éli itthon, mondhatnám, hogy boldog-boldogtalan használja. Előző cikkemben a kokainhasználat elterjedtségét, funkcióit, hatásait mutattam be részletesen, ezúttal pedig a függőség természetét, a megküzdés nehézségeit és a leszokás lehetőségeit veszem sorra.

Felsőbb körökben a kokain ma már alap

A kokain ma reneszánszát éli itthon, mondhatnám, hogy boldog-boldogtalan használja. Ez azért persze erős túlzás lenne, ám a klienseim nagy része vagy alkoholt, vagy ezt használja, jellemzően mindkettőt.

Mindig csak az aznapot kell túlélni tisztán

Mi történik egy addiktológiai konzultáción? Hogy tud támogatni egy segítő? Honnan tudja, mire van szüksége egy függőnek? Adnak-e gyógyszert? Meddig kell járni? Minden, amit a függőségek kezeléséről tudni akartál.

Semmi nem adja már vissza az időt, amit a gyerekeim helyett az ivással töltöttem

Hogyan hat az alkohol és a drog az ember életminőségére, és honnan tudhatod, ha baj van?

Mindig haza kell tudnom vinni a férjemet, ha kiütötte magát.

Mielőtt rászántam magam egy bentlakásos rehabilitációra, hosszú utat tettem meg. Nekem is, mint a legtöbb függőnek a hosszan tartó szociális használatra való sikertelen törekvés, sok év kényszeres, kontroll nélküli használat és számtalan abbahagyási kísérlet után jött meg a tényleges beismerés, hogy nem megy, abba kell hagynom, mert bele fogok halni.

Mit tegyen a függő, hogy le tudjon állni?

Nem, akarni sajnos nem elég, mert a függőség betegség. Bajzáth Sándor felépülő függő, addiktológiai konzultás legújabb cikkében azoknak mutat irányokat, akik eldöntötték, leszoknak.

Nem a legutolsó pohárral nem kellett volna meginni, hanem a legelsővel

Sokan azt gondolják, csak az az alkoholista, aki részegen terrorizálja a családot, akit a gyerek hoz haza a kocsmából, aki elissza az egész családi költségvetést, akinek a felesége fizeti a tartozásait, aki elvonással kel, és hajnalban az 504-es számú italbolt előtt áll, dianás sósborszeszt fogyaszt remegő kézzel, esetleg az első kortyokat kihányva kezdi a napot. Nem, ez tévedés. Nem csak ez nevezhető alkoholizmusnak.

Mit tehet a család egy szenvedélybetegért?

Hogyan segíthet a család, ha a függő rászánja magát a rehabra? Mit tehetünk, hogy szerhasználó szerettünk valóban gyógyulni tudjon, és mi az, amivel csak magunk és őalatta vágjuk a fát? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása.

Az önátbaszás vége

Egy előadásban azt hallottam régen, hogy a mindenkori populáció kb. tíz százaléka függő. Ez az adat a munkám alapján reálisnak tűnik. Ma hazánkban megközelítőleg 600-800 ezer alkoholista van, egyesek szerint még több, de ha hozzávesszük a gyógyszerfüggőket és a drogfüggőket is, akkor még magasabb a szám.

A kijózanodás gyakorlatilag teljes lemeztelenedés

A józanságban nem az a legnehezebb, hogy az egész élet megváltozik, hanem az, hogy az embernek szembe kell néznie önmagával. Bajzáth Sándor szenvedélybeteg segítő, felépülő függő írása.

Örültem, ha a lányom nem volt velem, mert nyugodtan tudtam inni

Az idei Száraz November kiemelt témája a nők alkoholizmusa. De miben mások a nők, mint a férfiak, hogyan és miért isznak, hogyan lehet segíteni a leállásukat? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása.

Elvonón már voltam, de rajtam az se segített

Az igazán rászoruló függők sokáig hitegetik magukat és a környezetüket azzal, hogy ha elintéztek mindent, amit akartak, elmennek végre segítséget kérni. Ami persze sosem történik meg...

Miért baj, ahogyan Majka kitálalt Curtis függőségéről?

Akár alkoholista, akár drogfüggő a barátunk, szerelmünk, társunk, családtagunk, iszonyú fájdalmas nézni, ahogy tönkreteszi magát. Fájdalmas az is, hogy mennyiszer hagy cserben és mennyiszer húzzuk ki a szarból. Majka ezt nem bírta tovább, ő elérte a saját mélypontját, amikor Curtis sokadszor nem tudott felállni vele a színpadra. Addiktológiai konzultáns szerzőnk a két rapper példáján mutatja be, hogy mit tehetsz, ha te is segítenél a hozzátartozódnak kilábalni a függőségből...

Marihuána függő vagyok, már 20 éve

Ahogy abbahagyta a szoptatást, már röppent is a spangli Nóra szájába. Előbb csak esténként, később már délutánonként is füvezett. Azt hitte bármikor le tud állni, de a legfőbb szabályt is megszegte.

Így lettem heroinistából szexfüggő

Amikor a függő lejön az anyagról, kell valami, ami betölti az űrt. Előbb jön a pornó, ami azonnali kielégülést nyújt, nincs csalódás. Aztán kialakul a szexfüggőség. De vajon van kiút belőle?

Aki függő, függő is marad. De meddig?

Amikor a függők leállnak, a szerek hiánya hatalmas fekete lyukként tátong az életükben. Sokaknak nehéz ezt az űrt betölteni, ezért máshoz nyúlnak, mint amit előtte használtak, így lesz például a drogosból alkoholista. De hogyan lehet ezt kivédeni? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns új írásából kiderül.

Szétszurkáltam magam, a szüleimet kicsináltam

A függők sokszor azt hiszik, csak maguknak ártanak, amikor drogoznak vagy isznak. Azt gondolják, az ő testük, azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez távolról sincs így, Bajzáth Sándor szenvedélybeteg segítő pedig elmondja, hogy miért.

"Hagytam, hogy a nagybácsim csókolgasson"

A függők családjában feltűnően magas azok száma, akik családon belüli erőszak áldozatai voltak. Az abúzus mellett sok függő más tabukat, titkokat is hordoz, amelyektől nem tud szabadulni. Bajzáth Sándor új cikkében a titkok és tabuk mérgező hatásairól ír.

"Annyira vagy beteg, amennyi titkod van."

Van valami, ami mérgez, megnyomorít, mégis titkoljuk, hogy fenntartsuk a rendes család látszatát. A függők életében rendkívüli szerepe van a hazugságoknak, titkoknak és tabuknak. Új cikkében erről ír Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns.

"Mikor nyit már ki az a kurva italbolt?"

Keretek. A függők életét a keretek határozzák meg, életüket ugyanis a parttalanság jellemzi. Sokszor szétcsúsznak, nem tudják milyen nap van, csak azt tudják, hogy ébredés után használni kell. A keretekről és a felépülésben élők napirendjéről ír új cikkében Bajzáth Sándor.

Mit tegyen a függő, hogy le tudjon állni?

Nem, akarni sajnos nem elég, mert a függőség betegség. Bajzáth Sándor felépülő függő, addiktológiai konzultás legújabb cikkében azoknak mutat irányokat, akik eldöntötték, leszoknak.

Volt, hogy pisztolyt nyomtak a számba

"Volt, hogy a vécé fedeléről szívtam fel a heroint, volt, hogy hagytam, hogy az orvos tapizzon". Minden függőnek megvannak a saját szörnyű történetei, Bajzáth Sándor felépülő függő a sajátjairól, megalázkodásról és önértékelésről ír legújabb cikkében.

Élni sem tudtam, meghalni sem volt bátorságom

Egy drogfüggőnek a világ legjobb dolga drogozni, de a legnagyobb szívás, tragédia is egyben. Megváltás, kegyelem, gyász, remény, ilyen stádiumokon megy át egy függő, a felépülésnek pedig ezer arca van.

A gyámolító szeretet megöl

Milyen stádiumokon megy át egy alkoholista segíteni akaró hozzátartozója? Miért nem tud szabadulni a szerhasználótól? Folytatódik Bajzáth Sándor felépülő függő írása a szerhasználók hozzátartozóiról.

Csak ültök a metrón, mint a zombik

A drogos életében nincs felelősség, csak szabadság. Egy pontig. Aztán már irigykedve figyel mindenkit, akinek kontrollja van az élete felett. Bajzáth Sándor írása.

"A legfontosabb az életemben? A józanság."

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns új cikkében arról ír, mi kell a felépülni vágyó függőnek ahhoz, hogy szerethessen, gyereket nevelhessen, dolgozhasson, élhessen. Meg arról, milyen könnyű ennek - vagyis a józanságnak - elfelejteni a jelentőségét.

"Amit a pia vagy a drog ad, azt később vissza is veszi!"

"El kellett fogadnom, hogy csóró vagyok, így jártam, ezt tettem magammal, nem okolhatok senki mást a helyzetemért, senki nem erőltette belém a cuccot… Na, ehhez kellett az igazi alázat." - Bajzáth Sándor felépülő függő írása.

"„Csak egy kicsit igyál a kedvemért, ne sértsél már meg!”"

Nehéz dolog nemet mondani az alkoholra egy olyan kultúrában, ahol az a szórakozás és az ünnepek elengedhetetlen része. De mit tehetünk, ha nem akarunk inni? Mit tehet egy inni nem akaró alkoholista? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő írása.

"Az alkoholizmusra nem a beültetés a megoldás"

Hogyan lehet leszokni az alkoholról? Úgy tűnik, a gyógyszer, a beültetés csak tüneti kezelés, gyengeség, a vereség beismerése adja meg azt az erőt, ami a józannak maradáshoz kell. Bajzáth Sándor felépülő függő tapasztalatai.

"Ha ma drogoznék, már nem lennék életben!"

Vajon mennyiben más ma drogozni, mint tíz éve? Mi jellemezte a régi és mi a dizájnerdrogokat? És vajon melyikkel volt veszélyesebb az élet? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

"16 jel, hogy a józan alkoholista újra inni fog."

Mi van akkor, ha az ember le akar állni az ivással? Ha nem akar többet drogozni? Hogyan lehet józannak maradni, és milyen jelek előzik meg a visszaesést? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.

"Józanul még sosem szexeltem, bár 36 vagyok."

Az alkoholról, gyógyszerekről, drogokról nem könnyű lejönni. Nemcsak a testi és lelki függőség miatt, nemcsak azért, mert az embernek ilyenkor felfordul az élete, nemcsak azért, mert olyan kitartóan kell küzdeni a tisztaságért. Amikor egy függő az absztinenciát választja, rengeteg belső félelemmel, bizonytalansággal, az ismeretlennel kell szembenéznie. Arról, hogy ezeket milyen megélni Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő ír.